Mi is lehetne aktuálisabb téma a Víz Világnapján, mint a víz… és persze a strukturált kábelezés… és persze ezek kapcsolata egymással. Bár sokan úgy gondolják, Földünk vízkészlete nem kifogyhatatlan. Vigyáznunk kell rá, hogy a minket követő generációk is élvezhessék. Továbbá vigyáznunk kell rá, hogy távol tartsuk a strukturált hálózatunktól.

A beltéri sodrott érpáros adatkábelek burkolata első ránézésre vízhatlannak tűnik, azonban jó ha tudjuk, ezek porózus szerkezetű anyagok. Ami azt jelenti, hogy nem tehetjük ki folyadékok károsító hatásának. Korábban már írtam erről cikket “Ne fesd le!” címmel, ahol azt fejtettem ki, hogy a teljesítmény romláson túl milyen következményekkel számolhatunk, ha lefestünk egy UTP kábelt.

Hogyan kerülhet víz a kábelre?

Jó a kérdés, hiszen alapvetően beltéri alkalmazásokról beszélünk, ezért is használunk beltéri kábelt. De ne felejtsük el, hogy a szépen padlószőnyegezett és klimatizált irodánkon kívül is van élet. A kommunikációs kábelek futhatnak álpadló alatt, pince helységekben, ipari csarnokokban, hűtőházakban és még számtalan olyan helyen, ahol ki vannak téve pára vagy időszakos víz behatásának. Gondos tervezéssel és kivitelezéssel az ilyen helyeken persze vízhatlan (pl. géllel töltött vagy alacsony sűrűségű PE köpennyel ellátott) kábeleket fogunk alkalmazni, node tudjuk jól, a gyakorlat és az elmélet sokszor nincsenek a legjobb barátságban.

Most nézzük meg azt, milyen hatással van a víz a strukturált kábeleinkre?

Ha víz kerül egy adatkommunikációs kábelre, az előbb utóbb beszivárog a kábel porózus burkolatán keresztül, hiszen az nem vízhatlan. A probléma itt kezdődik csak igazán, ugyanis innentől kezdve a víz szabadon áramolhat az érpárok között hosszanti irányban. Kiszárítani egy ilyen kábelt szinte lehetetlen, mert a pára és a víz csak tovább fog vándorolni, de teljesen eltűnni szinte sohasem fog. Mérési módszerekkel (TDR mérés) megállapítható, hogy hol okozott jelentős teljesítmény romlást a folyadék, ha szerencsénk van, ez a kábelrész eltávolítható. Sajnos ilyen problémák esetében legtöbbször nincs szerencsénk.

Víz → impedancia → reflexió → CRC/FCS → retrans → lassú/szakadozik

A nedves kábelszerkezet azt eredményezi, hogy adott szakaszokon megváltozik a kábel impedanciája, un. impedancia ugrások lesznek a kábelben. Az impedancia változások pedig reflexiókat okoznak, azaz a kábelen haladó információ egy része “visszapattan”. Mivel 1Gbps-tól (1000BASE-T) felfelé a sodrott érpáros kábelünk mind a 4 érpárját használjuk adatátvitelre, ráadásul ezeken az érpárokon full-duplex kommunikációs használunk, a reflexió zavarni fogja az átvitelt. Ez fizikai szintű hibákat fog okozni a kommunikációban, mint a CRC vagy az FCS hiba. Jó esetben (TCP) ezekre a fizikai hibákra elég jól reagálnak az aktív eszközök, ugyanis újraküldetik a csomagot. Ezt a “hálózat” lassulásában fogjuk észrevenni. Ha valós idejű (UDP alapú) hang vagy videó kommunikáció van a kábelen, akkor viszont elvesznek csomagok, ami szakadozáshoz vagy a stream széteséséhez vezethet.

Hogyan vesszük észre?

Ha ez már egy üzemelő hálózat, akkor sajnos a fenti problémasor végén állunk (lassú/szakadozik), innen eljutni a beázott kábelig elég hosszú folyamat. A kábelt lemérve egy minősítő analizátorral biztos, hogy reflexió hibákat fogunk látni a frekvencia meneten. Ebből csak azt tudjuk megállapítani, hogy mely frekvencia tartományokban hibás a reflexiós csillapítás, de hogy ezt mi okozza, vagy hol van, azt nem. Egyes mérőműszerek képesek a frekvencia grafikonokat távolság grafikonokká konvertálni, így legalább a hiba előfordulásának helye meghatározható. Gyakorlott telepítőnek kell lenni ahhoz, hogy mérés alapján kitaláljuk, hogy kábel beázásról van szó.

 

Print Friendly, PDF & Email
Ha hasznosnak találod a bejegyzést segíts másokat, hogy értesüljenek róla.